Tükör
Intro
Rímtelen tavasz
Tükör
Emlékhangok
Kereszt
Rímtelen nyár
Dobbanás
Cím nélkül
Nosztalgia
Rímtelen ősz
Téri dal
Unos úttalan
Rímtelen tél
Másodosztály
Hazafelé
Hallgassa meg a CD-t!
(A lap külön ablakban nyílik meg.)
Intro
Festő vagyok.
Ülök a szobám közepén.
Egy halvány lámpa izzószálát bámulom.
Szikrák gyúlnak a szememben…
Kezembe gyűjtöm őket…, aztán jó magasra
feldobom.
Szállingózva hullanak,
mint apró, könnyű, színes flitterek.
Egyre lejjebb és lejjebb, ahogy az órában
peregnek a homokszemek.
Rímtelen tavasz
Kibújik lassan a télből a város,
hihetetlen, hogy langyos a szél.
Ballag az iskola, orgona nyílik
a kertek alatt.
Tavasz van és készül a vers,
de megáll a tollam a papír felett.
Hogy írjam le úgy, ahogy eddig
senki se' még.
Játszom képpel, játszom szóval.
Hol rejtőznek a gondolatok?…
Rád nézek…, csattan a homlok,
bomlik a szó.
Te vagy, aki soha sem volt még
mástól született dalban a lényeg,
Te vagy a tavasz, Téged fűzlek
a sorok közé.
Tükör
Hogy mondjam el Neked,
hogy mivel is kéne kezdened,
Magad sem tudod még,
hogy mit szeretnél
és hogy milyen lesz az út,
békét hoz-e, vagy háborút,
maradsz-e akkor is,
amikor elmehetnél.
Hogy mondjam el Neked,
hogy a legjobban attól féltelek,
hogy ellentmondani
nem lesz erőd
és ha mindent elhiszel,
Te is olyan leszel,
mint százezernyi más,
amilyen én voltam,
mielőtt megismertelek.
Refrén:
Kellene ide most néhány szó,
valami könnyen érthető
és megtanulható,
de nem jut az eszembe semmi.
Talán most kell a tollat letéve
átgondolni mindent...
Újragondolni mindent...
Hogyan mondjam el,
hogy ha elhagynak, mert vétkezel,
akkor is lesz egy valaki,
aki melléd áll.
Hogy a bűnbocsánat semmit sem ér,
ha kialszik tőle a szenvedély,
ha elfelejted,
hogy merre indultál.
Hogyan mondjam el,
hogy nélkülem úgysem létezel,
Te vagyok én, én vagyok Te,
élő tükörkép.
Ha menekülsz Magad elől,
ez a gyávaság megöl
és Te is olyan leszel,
amilyen én voltam,
mielőtt megismertelek.
Refrén.
Emlékhangok
Ne kérdezd, hogy milyen volt
éppen akkor a kedvem.
Figyelted, ahogy a gitárt
lassan a kezembe vettem,
hogy megpróbáljam eljátszani,
amit kimondani úgysem lehet,
de csak ültem és csendesen
néztelek, néztem a szemed.
Ne kérdezd, hogy miért volt
éppen ilyen a kedvem.
Felszállt egy furcsa dallam
és halkan fütyülni kezdtem.
Most is őrzöm a hangokat,
amiket gyüjtöttem Neked,
az emléket, hogy csendesen
néztél, figyelt a szemed.
Kereszt
A némaság árnyék a falon,
csöndes szürke jel.
Ne várd, hogy válaszol,
ha valamit kérdezel.
A szó meg néha olyan,
mint egy szívbemarkoló kép,-
vág, mint a kés, éget, mint a tűz
és hideg, mint a jég.
Olyan ez, mint egy izgató, kétesélyes,
titokzatos szerelem...
A némaság félelmetes.
Én sem tudhatom, hogy
mikor néz, mikor követi
minden mozdulatom.
A szó meg igazi gyilkos.
Csak az áldozatra vár
és nem tudja még, hogy mit tegyen
és azt sem, hogy hol a határ.
Olyan ez, mint egy izgató,
kétesélyes, titokzatos szerelem...
Refrén:
Választunk. Választanunk kell,
nem tévedhetünk.
Fejünk felett egy kard lebeg,
tudni kéne végre, mit tegyünk.
Választunk. Választanunk kell,
az idő túl kevés.
Ki tudja, vesztünk-e, vagy nyerünk,
itt nem segít a józan ész.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a versek szerzői jogvédelem alatt állnak, így azok bármilyen, engedély nélküli felhasználása, interneten, vagy egyéb módon történő részbeni, vagy teljes másolása, terjesztése, stb. büntetőeljárást von maga után. A teljes szerzői jog a honlap tulajdonosa, illetve más szerző nevének feltüntetése esetén a feltüntetett szerző birtokában van.
Rímtelen nyár
Pendül a fülben a nyár, holiday,
éget a nap, most éppen dél van.
Kékül az ég, csillog az arcom,
gyűlnek a cseppek.
Távoli nevetés, gyermeki zaj,
játék van csak, ennyi az élet.
Toccsan a víz, hullám csobban
a lábuk alatt.
Térdelj mellém, nézd csak a földön
apró szöcske ugrani készül.
Lustán pattan, röviden szökken,
neki sem könnyű.
Nevetünk rajta, csillog a szem,
megmutogatni készül a fénykép
és ha otthon a polcra teszem,
örökre nyár lesz.
Dobbanás
Hidd el, hogy láttalak már valahol.
Az utcán, egy reggel, szembejöttél velem.
Emlékszem, furcsán néztem rád.
Nem hittem, hogy ez lesz a végzetem.
Hidd el, hogy vártalak heteken át.
Attól a perctől szoborként áll az idő.
Ugyanaz a perc és ugyanaz a reggel.
Talán csak álom volt
az igazi Nő.
Refrén:
(Ilyenkor) nem tudom, mi van velem,
csak a dobogást hallom
a szívemben,
érzem, hogy lüktet a vér.
Soha nem múló szenvedéllyel
égek.
Pokoli tűzben égek.
Mi lesz velem, ha elemésztenek
a soha nem múló szenvedélyek.
Furcsa a sors, ahogy osztja a kártyát.
Lehet, hogy néha értem csal egy kicsit.
Tettes, vagy áldozat... Melyik vagyok?
A lelkem a tét, a vágy a licit.
De milyen erős ez a vágy.
Néha semmi más nem érdekel.
Valaki halkan rám köszön.
Észre se' veszem,
mellette rohanok el.
Refrén.
Cím nélkül
Ha az árnyékom köszönés nélkül végleg elhagyott,
ha lépéseim nem rajzolnak süppedt lábnyomot,
ha tükörbe nézek, s azt látom, hogy nem vagyok jelen,
mert őt, aki onnan rám figyel, őt nem ismerem,
akkor csillagok között, vagy a felhők felett,
Mesevilágba hajszol a képzelet.
Ilyenkor messze indulok, száll a csónakom.
Az Óperencián utazom.
Ha számon kérik a bűnömet, amit nem követtem el,
ha kérdésemre nem figyelnek, senki nem felel,
ha kiáltásom ellenére túl csendes vagyok,
ha hamis a húr a gitáron, amit A -ra hangolok,
akkor álmodozni kell, hogy könnyű legyek,
mikor Csodaországba röpít a képzelet.
Ilyenkor varázs szőnyegen, vagy tündérszárnyakon
az Üveghegyen túl utazom.
Titok. Kérlek ne mondd el senkinek,
de van egy hely, ahova olyankor megyek,
ha ketté szakad a szál...,
ha nincs nagyobb pohár...,
s ha úgy érzem, hogy nem hiányzom már...
Nosztalgia
Ne hidd, hogy túl nagy itt a baj,
ne hidd, hogy valakit felkavar,
ezentúl ugyanúgy megy tovább
minden, mint eddig,
nem zavar senkit.
Legfeljebb másra gondolunk,
S nem lesz több hamis válaszunk
és ha néha lenne egy-két visszatérő
régi-régi emlék,
csendben felnevetnék...
(úgy is tudnám)
Refrén:
Nosztalgia
nosztalgia ez az egész.
Nosztalgia,
nosztalgia ez az egész.
Napfényes nyári délután,
nevünk egy szürke ház falán,
s ahogy az utcán lassan bámészkodva,
ráérősen lépkedek,
néznek az emberek.
Nem értik, honnan fúj a szél,
Azt sem, hogy nekem mit mesél,
látják, hogy elvarázsol, elandalít,
egy furcsa érzés,
minek itt a kérdés,
(én úgy is tudom)
Refrén.
Rímtelen ősz
Csendes kopogás, itt van az ősz.
Az ablakból jól látható,
hogy odakinn a szürkeségben
az eső esik.
Jönnek sűrű, tömött sorban
a cseppek fentről, lefelé.
A földön -a járdán,- tócsaformára
gyűlnek.
Az utcán pedig fel-felnézve
lassan áznak a járókelők.
Sótlan könnyek, pislog a szem,
levelek hullnak.
Mi pedig itt a szobában állunk
kéz a kézben az ablak előtt.
Kinn már hideg az este…
Jó, hogy itt vagy…
Téri dal
Ülök a téren és hallgatom,
hogy mit mesél:
Hogy előbb eljön az ősz,
majd az ősz után a tél.
Ülök egy padon és hagyom,
hogy az eső áztasson el.
Az idő megy, pár perc
és nekem is menni kell.
Hol az az ihlet,-
túl régen itt vagyok,
hol az a dal, amit
joggal elvárhatok,
ha már itt szenvedek. Megveszek,
mert nagyon hűvös a szél,
de semmi baj, mert a
tavasz után a nyár visszatér.
Átélem újra, hogy milyen jó,
ha a strandon ordít a rádió,
ha az ember semmi fontosat
nem akar.
Napozókrém illata száll,
valaki a sorban sörre vár
és a lányok...
és a lehetőség...
Ez az az érzés amit az eső
rám hagyott.
Lehajtott fejjel,
halkan dúdolok
az igazi nyárról, ami lángol
és a tér igérte nekem.
Az idő megy, hiszen az idő
már csak ilyen...
Unos úttalan
Néha már egészen beolvadok,
remélem mindenki
elégedett, hiszen
bármit megteszek.
Lehet, hogy azt is elhiszem,
hogy leesik valami.
Felveszem és cipelem, -nehéz kő,
amit letenni nem merek,
Refrén:
Pedig jönni-menni volna jó,
nézelődni volna jó,
nézni ahogy nő a fű
és minden olyan egyszerű.
Nem törődni semmivel,
csak akkor, ha érdekel
és tudni azt, hogy rajtam áll,
hogy a lelkem mikor,
kivel és merre száll.
Az eltúlzott intelem
néma börtön,
a félelem sötét börtöne.
Őrület, pedig őrült nem lehet itt senki.
Bármerre lépni nem szabad,
hiszen sok a veszély.
Talpam alatt egyenes út,
követni kell, hogy ne tévedjek el
Refrén.
Rímtelen tél
Mi ez a hó, ez a buta hó?
Puhán az orrunk hegyére esik.
Kipirult arccal állunk, nahát,
micsoda tél!
Hullik, mintha mindörökre
hullani kéne, hogy elbújtasson
utcát, teret, csupa fehér
legyen a város.
Azután, ha eljön a tavasz,
nem ér senkit meglepetés.
A hó elolvad és alatta
Semmi nincsen.
Az egész város úgy, ahogy van,
víz alakban, kis patakként
eltűnik a földben,
a repedések közt.
Másodosztály
Csendben ülök egy jeltelen vonaton.
Egy kupéban egyedül utazom,
fejem a támlához ér lágyan, -
ez az az út, amit úgy vártam.
Az ablakon túl fürgén szalad a táj.
A szélben a mezők édes illata száll.
Szemem előtt egy kép lebeg:
megyek az úton, egyre csak megyek.
Honnan jövök és hol vagyok?
Választ kitől kaphatok?
Megy az idő és én csak
utazom…
Egyszercsak kívül a vonaton,
itt lebegek, itt a túloldalon.
Nézem az üvegen át,
a vonatba zárt, furcsa kis figurát.
Visszanéz és hirtelen rájövünk,
Hogy itt is, ott is az üvegnek ütközünk.
Bent zakatolnak a nappalok,
De éjszaka idekint szárnyalhatok.
Hol az az állomás, végállomás?
Ez az utazás csupán egy látomás,
ahol adott az irány, az útvonal, s a cél,
de a pályaudvaron erről senki nem beszélt
nekem…
Hazafelé
Hány út, amire
nem emlékszem már,
hány város, -
megjegyezni is kár.
Idegen országok,
érthetetlen a szó
és néhány nap után
visszatérni jó.
Visszatérni
oda, ahol a szél,
a gyermekkor édes
álmairól mesél.
Ahol visszavárnak
tükörszemek
és egy vallomástól
boldogabb leszek.
Refrén:
Elbódít, ringat a csók,
hófehér a lobogás.
Szavak nélkül is beszél a csend.
Itthon vagyok,
ahol a szerelem, az igazi szerelem
vár, hazavár.
Nélküle üres mondat csupán,
hogy itthon vagyok… Megjöttem.
Virág nyílik és
illatos a rét.
Csokrot szedek, hogy
teljes legyen a kép,
mert az asztalon
egy bontatlan üveg áll
és a borhoz majd
gyertyafény is jár.
Refrén.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a versek szerzői jogvédelem alatt állnak, így azok bármilyen, engedély nélküli felhasználása, interneten, vagy egyéb módon történő részbeni, vagy teljes másolása, terjesztése, stb. büntetőeljárást von maga után. A teljes szerzői jog a honlap tulajdonosa, illetve más szerző nevének feltüntetése esetén a feltüntetett szerző birtokában van.