Volt egyszer a pol-beat
Egy kis eszmefuttatás • Közjáték • A zeneterápia • Volt egyszer a Pol-Beat • Argentín tangó • Írország tündérzenéje • A lélek hangja, az udu • Sarod • Az ír duda
Talán sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor ez a műfaj bejött Magyarországra és megteremtette az előadói, hallgatói bázisát. Népmozgalommá vált, hiszen a KISZ klubok és táborok komoly piacot jelentettek a dalokat előadó művészek számára. Olyan egyéniségek, akik ma ismert sztárok, járták az országot, és énekelték a dalokat, melyeknek népszerűsége az akkoriban hozzáférhető világslágerekével vetekedett. Nagy korszak volt, erről külön is regény lehetne írni, talán valakinek, akinek jó üzleti érzéke van, ötletet is adtam.
Túllépnék ezen a koron, melynek a mi szempontunkból óriási érdeme, hogy egy ország ifjúsága vásárolta tömegével az akusztikus gitárokat, és próbálta ujjait rendezgetni a húrokon, mígnem két akkorddal büszkén énekelhette a "Falu végén vályog viskó" kezdetű nótát. Virágkorát élték a versmegzenésítések és voltak, nem is kevesen, akik a saját dalszövegek mellett Bob Dylan dalait énekelték, fordították, hogy a "Paff a bűvös sárkány" -ról ne is beszéljek.
Mint minden, ez a korszak is véget ért. Az idő megy és mi is változunk. Azt gondolhatnánk, hogy ez a zenélés, hogy úgy mondjam az ilyen típusú kamarazenélés is elmúlt, de nem így van. A verséneklő hagyományokat híres zenekarok, és szólisták vitték tovább, a Pol-Beat neve Mai Dal, majd később Közéleti Dal lett, mely mára már nem is válik el túlságosan az egyszerűen csak elénekelt, a zenész által írt saját dalszövegtől.
Hogy hagyománnyá vált, arról különböző fesztiválok is tehettek. Ezek közül talán legnagyobb a Székesfehérváron megrendezett Fiatal Dalosok Országos Találkozója, amely közel 25 éven keresztül a közéleti dalosok és versmegzenésítők valóban országos megmérettetése, seregszemléje volt. Fénykorában a gálán fellépő produkciókat lemezen jelentették meg, színpadra állni csak területi selejtezőkön való megfelelés után lehetett és a rendezvényeket és versenyeket fizető, 200-250 fős közönség nézte végig. Olyan nevek kerültek ki, mint a Muszty-Dobay kettős, Dévényi Ádám, Nyeső Mária, a Vas-Bocskay duó, hogy csak néhányat említsek, de sorolhatnám még azok neveit, akik országos hírűek lettek. Én onnan ismerem Dinnyés Jóskát, Boros Lajost és számtalan más, nagy nevű személyiséget. De hát eltelt a 25 év és a vége felé már igen családias és szegényes, osztálytalálkozóhoz hasonlatos lett az FDT. Az idők szelének fújását figyelembe kellett venni, és a fehérvári szervezők úgy döntöttek, hogy véget vetnek a zenének.
Igen ám, de ilyen hosszú hagyomány kineveli a maga új, tenni akaró, fiatalokból álló rajongótáborát. És a rendszerváltás után hiába temették el a műfajt, (milyen műfajt is?) az adminisztratív intézkedések nem változtathatják meg az embereket, legfeljebb szabályozhatják őket. "Ha nincs pénz és támogatás, megcsináljuk anélkül." Ez lett a jelszó és Gödöllő művelődési háza befogadta a rendezvényt életre hívó Akusztika Alapítványt. Így három éve ismét van Dalostalálkozó. Nem olyan nagy, mint valamikor volt, ma már egy kicsit a dalok is másról szólnak, de van. És a miénk. Mindazoké, akik szeretik az akusztikus hangzásokat, a gitárt, a hegedűt, a furulyát, a vokális éneklést. Akik a verseket szívesen hallgatják zenei kísérettel, akiknek elegük van a gépekkel, nagyüzemileg gyártott slágerekből és meghittségre, emberközeli művészetre, tiszta érzésekre vágynak. Akik megőrizték annyira fiatalságukat, lendületüket, hogy tudnak lelkesedni valami olyanért, ami nem anyagi hasznot hoz, hanem a lélek épülését szolgálja, csak magunkkért van. Hogy lássuk, több dolog is van a világban, mint amit a felületes szemlélő az első pillanatban észrevesz, vagy amit a pénzzel manipulálva közvetítenek számára, miközben elhitetik vele, hogy csak az létezik. Egyszóval akik egy kicsit konzervatívak, legalábbis ami az értékítéletüket illeti.
A dal tehát megy tovább. De nem csak ezen a fórumon. A minap a kezembe került egy nem túl régi kiadvány, melyben dalok szövegeit írták le. Olyanokét, melyeket mindenki által ismertnek és énekelhetőnek találtak valamelyik egyetemen, és hogy valóban csoportosan énekelni lehessen, készítettek egy kis füzetkét. Lapozgattam az oldalakat, hogy vajon a ma bulijaiban, ha akad egy gitár, miket énekelnek a lányok és fiúk. Meglepve és kicsit engesztelődve láttam, hogy legalább a felében ugyan azok a dalok szerepelnek, mint amiket 25 évvel ezelőtt a tábortűznél ülve énekeltek az akkoriak. Mintha nem történt volna semmi. A műfaj kinevelte a maga sztárjait, akik örökzöld slágereket adtak egy más kor, más ideológia más felfogású fiatalságának. És ők, -az újak,- ugyan olyan lelkesen éneklik ezeket a dalokat. Mi pedig, ha közéjük kuporodunk, nosztalgiával, és kicsit szégyenlősen dúdolunk, miközben arra gondolunk, hogy "akkor valami mégiscsak történt".