Az ír duda

Egy kis eszmefuttatás • Közjáték • A zeneterápia • Volt egyszer a Pol-Beat • Argentín tangó • Írország tündérzenéje • A lélek hangja, az udu • Sarod • Az ír duda

Egy gyerek mindenhol lehet boldog, de ha Írországban született, akkor biztosan az. Ez ugyanis az egyik olyan hely a világon, ahol minden bokorban mese terem és ezek a muzsikusok tündéri hangszerein keltette dallamokkal bódítják el a hallgatót. Az ír dudával való ismerkedésünket kezdjük mi is egy mesével.

Egy faluban élt egy ember, akit szomszédai, ismerősei semmire sem tartottak. Úgy gondolták, hogy élhetetlen, buta és ráadásul még csúf ábrázatú is. Egy furcsa éjszakán ezt az embert a tündérek kiválasztották és bűbájos leleménnyel elcsalták magukhoz. A kezébe adtak egy hangszert és azt kérték tőle, hogy játsszon. A tündérek ugyanis, bár ők maguk is tudtak dudázni, annyira szerettek táncolni, hogy semelyikük nem akart zenélni. És megtörtént a lehetetlen. Ez az ember, aki azelőtt mindig hamisan énekelt és nem is értett a zenéléshez, ahogy a kezébe fogta ezt a hangszert, csodálatosan játszani kezdett rajta. Játékától boldogok lettek a tündérek és hálából neki adták a dudát. Amikor visszatért a mi világunkba kiderült, hogy bár csak egy éjszaka volt távol, távolléte alatt itt, a Földön, több emberöltő telt el. Senki nem ismerte meg, senki nem tudott már róla. Amikor pedig játszani kezdett, aki hallotta őt, mindenki közül a legszebbnek és a legokosabbnak találta. Játszott is, hiszen tehette, ám a hangszerrel együtt néhány tilalmat is kapott a tündérektől. Nem volt szabad pénzért játszania, nem használhatta senki ellen a játék tudását és nem juthatott semmi előnyhöz a játéka által, azaz nem játszhatott szép lány szerelmének megnyerése érdekében. Ha ezeket meg tudta volna állni, a duda örökké az övé marad. Mint minden ember, ő is gyarló volt. Először pénzért játszott, majd bosszúból, majd egy szép lány kegyeiért. A tündérek ezért visszavették tőle a hangszert. Abban a pillanatban, ahogy hangszer nélkül maradt, olyan árvának és magányosnak érezte magát, hogy összerogyott és meghalt.

Milyen is valójában ez a duda, amely nélkül nem élhet az, aki egyszer zenélt rajta. A régi duda Írországban külsőre hasonlít a skót dudára. Amikor a XVII.-XVIII. században az angolok betiltották a katolikus miséket, bezárták a katolikus templomokat, az orgona építőknek nem volt munkája. Ekkor a skót dudából kifejlesztettek egy olyan hangszert, amelyet a hónalj alá lehet csapni és hordozható. Ez lett az ír duda, az Uillean Pipe, azaz a hónalj duda. A dudának ez a fajtája ma az Írek egyik fő hangszere és nemzeti hangszer is egyben. Amikor használni kezdték, ez a hangszer vette át a hárfa és a hegedű funkcióit.

Rendkívül sokrétű és igen nehéz rajta játszani. Hét-nyolc évig kell tanulni ahhoz, hogy mindent tökéletesen játsszon rajta valaki. “A” alapú dó hangsor hangolású, hét lukja van és a fél hangokat is le lehet fogni. A burdonsíp (kísérő síp) hangolására külön billentyű szolgál. Ellentétben más dudákkal, ennek a dallamsípja olyan, hogy két oktávot lehet rajta átjátszani. Hat kísérő síp van, amiből három játék közben kis billentyűk segítségével, a bal kéz szárával hangolható. A duda sípjait többféle fémből gyártják. A kísérő sípok fémből vannak, a belsejében kettős nádak vannak, hasonlóan az oboához, kivétel a leghosszabb kísérő sípok, ahol egy nád van. A fújtatótömlő bőrből készül, ezen általában vászon borítás található, hogy védje a bőrt és ne csússzon annyira. A fújtató levegője a zenész háta mögött van átvezetve és miközben a dallamot játssza, folyamatosan jobb kézzel fújtatja a levegőt. Különleges lehetőség, -és ez más dudáknál nincsen,- hogy a fősípot a zenész rá tudja rakni a combjára és ott is befoghat egy lyukat. Ezzel ritmikus díszítést adhat a dallamhoz. A hangszer csak ülve használható. Van olyan duda is, amin nincsenek váltó hangok, ezt tanulásra használják.

A dudaoktatás megszervezése akkor kezdődött, amikor Írországban a néphagyományok életben tartása érdekében a különböző Ligákat létrehozták és megalakultak a nagy dudás klubok is. Ezek a klubok gyakran 3-400 dudás embert is összefogtak. Ekkor kezdték szervezni a kis iskolákat, ahol a gyerekek már öt-hat éves kortól elkezdtek dudát tanulni. Ennek az lett az eredménye, hogy az 1950–es évekre egy olyan nagy dudás nemzedék nevelődött ki, akiket a nemzet hőseiként tiszteltek. Indulókat, nemzeti dallamokat játszottak és lelkesítették a népet.

A legnagyobb dudások közül is említésre méltó Séamus Ennis, aki már fiatal korában az ír rádiónál dolgozott és magnóval járva Írország vidékeit, gyűjtötte, kutatta az ír dallamokat.

Ha a hangszerről beszélünk, nem maradhat ki Willie Clancy sem, aki Milltown Mabay nevű kis faluban élt. Ez a hely az ország nyugati partján, Clare megyében található, mindössze 4-500 lakosa van. Ebben a megyében éltek az igazán nagy dudások, azt is mondhatjuk, hogy ez az igazi “duda paradicsom”. Willie Clancy –hez nem csak a helyi és a környékbeli tanulni vágyók, hanem a fiatal beat zenészek is jártak zenét tanulni. Nála jobban senki sem kezelte a hangszert. Az ő munkája nyomán olyan mozgalom alakult ki, ami a XX. század ír népzenei mozgalmát indította el. Halála után a tiszteletére Milltown Mabay –ban fesztivált rendeztek. A rendezvény hagyománnyá vált. A különlegesnek számító zenei esemény minden évben július első hétvégéjén kezdődik és 100-150 ezer résztvevője, nézője van.

Természetesen az Írek a skót dudát -mint ahogy régen,- ma is használják, hiszen ez is duda, az is duda. Ha azonban Ön, kedves olvasó megkérdezne valakit, aki Clare megyéből érkezett, hogy milyen is az igazi duda, biztos vagyok benne, hogy arról mesélne, amiről ez a kis írás szólt. Hiszen mi is így vagyunk ezzel. Szeretjük az ír zenét, az ír táncot, de egy szép magyar népdal hallatán, egy szívet remegtető magyar táncot látva, mégis csak ezeket tartjuk a világon a legcsodálatosabbnak.