Argentín tangó

Egy kis eszmefuttatás • Közjáték • A zeneterápia • Volt egyszer a Pol-Beat • Argentín tangó • Írország tündérzenéje • A lélek hangja, az udu • Sarod • Az ír duda

TV-s stúdió beszélgetéseim sorozatában vendégül láthattam a Che Tango együttes vezetőjét, Ernesto Arensont, aki Magyarországon az autentikus tangó rajongóinak és az elkötelezetlen érdeklődőknek közvetíti a tangó életérzését, az azt leképező zenei és tánckultúrát. Az alábbi írás a televíziós beszélgetés alapján készült.

Az olvasóban, akárcsak bennem, joggal és egyértelműen fogalmazódik meg a kérdés, mi is valójában a tangó. Darvas Gábor Zenei zseblexikonja a következőket írja a címszó alatt: Századunk elején Buenos Airesben feltűnt, mérsékelt 2/4 ütemű tánc, a habanera rokona. Pontozott és szinkópált ritmusa a modern tánczene állandó tényezőjévé vált. A műzenébe Albéniz, Hindemith, Krenek és Stravinsky (A katona története) vezette be.

A meghatározás, mint említettem, egy lexikonból való, melynek tárgyilagossága és tömörsége közel sem adhatja vissza a kérdésre adható válasz lényegét. A dolog ugyanis ennél sokkal bonyolultabb és izgalmasabb. A tangó maga a megközelíthetetlennek vélt titokzatosság és a mesés egzotikum, amelyben a csupa nagybetűvel írt ember életének apró történései tükröződnek. A tánc látványos, forró hangulatú, a zene tűzbe hoz és táncba visz. A továbbiak alapján joggal érhet vád, hogy egy zenei szaksajtóban miért írok a tangóval kapcsolatban másról is, nem csak a zenéről. Eleinte ez volt a célom, de amikor elkezdtem a témával foglalkozni rájöttem, hogy ha be szeretném mutatni a zenét, ha a valódi argentin tangóról akarok írni, akkor egyszerűen nem emelhetem ki a saját környezetéből, mert elvesziti a lényegét, a hitelességét. Önmagában ugyanis nem érthető, mert nem is létezik. Ha sikerül egyáltalán olyat írnom, ami Önt, kedves olvasó, érdekelheti a témával kapcsolatban, az csakis úgy lehetséges, ha a tangót komplex valaminek tekintem, minthogy az is.

Argentína egy emigránsokból álló ország, az eredeti, bennszülött lakosok száma valójában igen csekély. A XVIII. század végi emigrációs hullám csak előjele volt a XIX. század végén bekövetkezett valódi népvándorlásnak. A 30 -as évek közepéig 25 millió ember vándorolt be Európából Argentínába, főképp Olaszok, de emellett Németek, Japánok, Kínaiak, Arabok, Zsidók, Franciák és Spanyolok is. A más és más nyelvet beszélő, teljesen eltérő szokások szerint élő emberek jórészt a városokban telepedtek le. Ezért van az, hogy Argentínában a lakosság nyolcvan százaléka városokban lakó. A betelepülőket bérházakban szállásolták el. ahol egy lakás csupán egy szobából állt. Egy-egy szobában egy-egy család élt, olyan közelségben egymáshoz, amely óhatatlanul is közösséggé kovácsolta az embereket. A minden családban felmerülő hasonló problémák, a munkanélküliség, vagy éppen a kevés fizetés pedig még csak erősítette az összetartozást, az egymásra utaltság érzését. A tangó ezeknek az embereknek a közös nyelveként, mintegy a mindenki számára érthető kifejezési eszközként jött létre. Összehozta a különböző kultúrákat, egységes viselkedési formát teremtett, a zene és a tánc nyelvtől független eszközeivel a gondolatok közvetítésének eszperantói feladatát vállalta fel.

Hogyan is írhatnám le, hogyan is magyarázhatnám meg ezek után, hogy mi is a tangó? Hiszen az előbbiekből látható, hogy a tárgyilagos megközelítés csak olyan suta magyarázatokat szülhet, mintha azt próbálnám elmondani valakinek, hogy miért szép a balatoni naplemente.

A tangó egyszerre konkrét zenei és tánc forma. Zeneileg élvezetet nyújt, de vigyázat, nem egy szórakozási forma.

Egy életmód, cselekvések, viselkedések, attitűdök rendszere.

Az ember mély érzelmeit jeleníti meg. Őszintén beszél a szerelemről, a gyűlöletről, egyáltalán az emberi szenvedélyről. A tangó mindennek a kifejezésformája.

A tangó, mint tánc egy életforma megnyilvánulása. A táncban nem illik mosolyogni, a férfinek nem illik beszélni a nővel tánc közben. Ez egy szigorú szabályok szerinti ceremónia.

A tangó egy hitvallás, amiben feloldódik az ember. A népi városi kultúra része, népi még akkor is, ha a dalok és táncok szerzője ismert, mert mindenki úgy énekeli, ahogyan kedve van. Tükrözi az argentin ember életét, az argentin történelmet és mint tipikusan városi műfaj, egyben a városi ember életét is.

A tangó érzésnek szerves, elválaszthatatlan része a mese. A tangóban soha nem az állapot a fontos, mint a keleti zenéknél, hanem az esemény, annak kezdete, történése és vége. A tangóra méltán mondják, hogy egy háromperces, teljes opera. A történetet a zene, a szöveg és a koreográfia meséli el. A tangót lehet imádni, vagy gyűlölni, csak egyetlen dolgot nem lehet. Közömbösnek lenni iránta.

Ezek után az olvasóban, akárcsak bennem, joggal fogalmazódik meg a kérdés, mi is valójában a tangó…