Egy kis eszmefuttatás
Egy kis eszmefuttatás • Közjáték • A zeneterápia • Volt egyszer a Pol-Beat • Argentín tangó • Írország tündérzenéje • A lélek hangja, az udu • Sarod • Az ír duda
Idő kellett ahhoz, hogy azt mondjam magamról: zenész vagyok. Mindenféle civil iskolák mellett végeztem zenei tanulmányaim és sok éven keresztül polgári foglalkozást űztem. Az idő múlásával egyszer csak rájöttem, úgy vonz, olyan mértékben elragad a zene, hogy lehetetlen a mérnökösködéssel párhuzamosan csinálni. Nem úgy működik az agyam, nem úgy látom már a világot, hogy ezeknek a kettős követelményeknek meg tudnék felelni. Eldöntöttem, hogy fordítok az életemen, felvállalva önmagam, ezzel a furcsa mássággal együtt. Azóta mondom azt, ha megkérdik, mivel foglalkozom, hogy zenész vagyok.
Vannak, akik születnek erre a hivatásra, vannak akik -mint én is,- ilyenné válnak. A közös bennünk az, hogy ugyan azt az életformát éljük. Lehet, hogy valaki szakmailag jobb a másiknál, többet tud, sikeresebb, de ha az egésznek a lényegét nem éli meg, nem éli át, nem mondható igazán zenésznek. Szeretném, ha megértenék, hogy nem misztikumot építek. Nem is emelem bármi fölé a zenészséget és nem alakítok szektát, amelynek tagjai felsőbbrendűnek képzelik magukat. De amikor a délelőtt második felében ébredek és éjjel kettőkor fekszem le, amikor fellépés után rakodómunkásnak érzem magam, amikor éjjel, egyedül, vagy néhány zenészbarátommal az országúton autózva hazafelé tartok, akkor bizony sokat gondolkodom ezen. Ez egy életforma.
Nehéz velem -velünk- együtt élni. Környezetünk, a család, a baráti kör, az évek múlásával elfogadja, hogy ilyenek vagyunk. Csendes mosollyal néznek ránk és legyintve mondják, “a művészek már csak ilyenek”. Megértenek és egyben irigyelnek is: "de jó neked, te azt csinálhatod, amit szeretsz." Magunk sem sejtjük, mi az a hajtóerő, az a fanatizmus, amelytől éveken, évtizedeken át képesek vagyunk széllel szemben szaladni, miközben hisszük és elhisszük, hogy igazunk van. Adni akarunk és kielégíteni közlésvágyunkat. Szeretnénk a középpontba kerülni, szeretnénk abból megélni, amihez -úgy gondoljuk,- értünk. Egyszerűen csak jól akarjuk magunkat érezni és ezt az érzést másoknak is át kívánjuk adni. Ezért küzdünk meg először önnönmagunkkal, majd a világgal. Többségünk szerény anyagi körülmények között, de tisztességesen él. Minden pénzét hangszerekre költi, inkább kevesebb ruhát vesz. Az igazi fizetség -a legnagyobb érték- a taps és Fortuna gyermekeként, boldogan éljük át a sikert. Mert a valódi művészet a műfajától függően kisebb, vagy nagyobb fórumon sikert arat. Ezért is mondom, hogy ez egy életforma.
A szerelmeink is furcsák. Sok emberrel ismerkedünk, sok a lehetőség, mégis az igazi társ megtalálása nem egyszerű. A lányok előítélettel és fejüket csóválva néznek ránk. Nem hiszik, hogy mi, zenészek komoly emberek vagyunk, hogy számíthatnak ránk, hogy jó apák tudnánk lenni. Hogy egy fellépés nem arról szól, hogy utána az ember reggelig dorbézol egy ócska bárban, vagy kocsmában, miközben lányok ülnek az ölébe könnyű kalandra várva. Mert ebből mi is ugyan úgy kinövünk, mint bármelyik ember. Szerencsére a zenész sorsa legtöbbször nem magányos sors. És ha éjjel későn hazaérkezik, megértő szavak és ölelő karok fogadják. Ilyenkor tudatosul igazán, hogy bár nem könnyű, mégis igazán szép az élet.
Nehéz és rendkívül összetett "szakma" ez, hiszen a zenészi élet nem csak azt jelenti, hogy mindig a színpadon állok, hanem azt is, hogy például cikkeket írok és még számtalan más dologgal is foglalkozom, ami a zenélésből fakad, vagy annak része. Lehet, hogy izgalommal, bizonytalansággal terhes, de melyik más foglalkozású ember nem küzd ezekhez hasonló gondokkal. Minden mellett azonban ott van az élmény, az adok-kapok, a cselekvés öröme, a bizonyság, hogy mi mindenre vagyok képes, az hogy egyetlen nap sem telik el hiába. Ez valóban egy életforma. Ráadásul felelősségteljes, hiszen a színpadon álló művész értékrendet, viselkedési formát, morális mércét is közvetít egyben és ezt a magánéletében is igazolnia kell. A "rajongók" fürkésző tekintete mindenhova elér, nem lehet állandóan hazudni.
Az ember mindig mérlegre teszi azt, amiben dönteni szeretne. A mérleg egyik serpenyőjében van, ami mellette szól, a másikban, ami ellene. Zenésznek érzem magam és úgy tűnik, ez már csak így is marad. Nagyobb a súly a pozitív oldalon, a mérleg nyelve fejet hajt vágyaim előtt. És az élet megy tovább.
Közjáték
Egy kis eszmefuttatás • Közjáték • A zeneterápia • Volt egyszer a Pol-Beat • Argentín tangó • Írország tündérzenéje • A lélek hangja, az udu • Sarod • Az ír duda
Körülöttünk újra élni kezd most minden.
Önmagunkon kívül semmi kincsünk nincsen.
Úszva titkos neszek közt vad táncba kezdünk,
nekem te és neked én, -mezítelen a testünk.
Ne félj a sötétben, ez még nem a halál,
a halál -ha akar,- úgyis ránk talál.
Ez a dobogás csak a szívünk dobogása,
a vágy utáni gondolat égni akarása.
Várj még! Ez a pillanat vissza úgyse tér,
most minden tiszta és minden hófehér.
A világ összedőlhet, az sem érdekel,
már nem is vagyok és te sem létezel,
csak ez a tánc. Ez a féktelen mozdulat,
mikor a megfeszült kötél lassan elszakad,
az érintés, -összesimul a kezünk,-
és a végtelenség, amíg némán szeretkezünk...
A zeneterápia
Egy kis eszmefuttatás • Közjáték • A zeneterápia • Volt egyszer a Pol-Beat • Argentín tangó • Írország tündérzenéje • A lélek hangja, az udu • Sarod • Az ír duda
Ne higgye a kedves olvasó, hogy értek a zeneterápiához. Sok mindent tudok róla, sokat hallottam felőle, vannak sejtéseim is, mégsem mertem volna vállalkozni arra, hogy ezeket publikáljam. De mivel a téma rendkívül izgatott és úgy gondoltam, hogy másokat is érdekelhet, utánajártam a dolognak. Felkerestem a zeneterápia hazai kiválóságát, a Konzervatóriumot végzett, jelenleg is oktató zenetanárt, Urbánné Varga Katalint és egy kávé mellett megkértem, mondja el az ezzel kapcsolatos gondolatait. Ezeknek általam megírt kivonatát nyújtom át most Önöknek. Javaslom, olvassák el figyelmesen. Talán segítséget nyújt a zenészeknek, a zenepedagógusoknak abban, hogy munkájukat eredményesebben, tudatosabban végezzék.
A zenélés önmaga olyan élményt ad a tevékenységet folytatónak, ami belső összerendezettséget eredményez. Kodály azt írja, hogy "az ének felszabadít, gátlásokból kigyógyít, testi-lelki diszpozíciót javít, munkára kedvet csinál,…". Ez a zene néhány hatásának zseniális meglátása.
A hang az önkifejezés egy eszköze. Attól függően intim, vagy intimebb, hogy eszközzel hozzuk-e létre, vagy közvetlenül, például énekléssel. Az eszköz használata ugyanis a külvilággal szemben védelmet jelent, bár a zenélőt fejezi ki, hiszen ő szólaltatja meg általa a zenét. Eszköz nélkül a zenélő sokkal mélyebbről és mélyebben nyilvánul meg.
Amerikában vizsgálták, hogy a világban létrejött zenék a lélekre milyen hatással vannak, az okot, hogy miért éppen olyanra alakultak ki. Összegyűjtötték a különböző kultúrák zenei példáját és mérték ezek frekvencia-lefutásait, majd összehasonlították a természet zajaival. Kiderült, hogy a rózsaszín zajok csoportjának spektruma egyezett meg a legjobban az ember által létrehozott zenék spektrumával. Ez azt bizonyítja, hogy az ember által használt hangképek lényegében a természeti zajok képeinek egy részéből származtathatók. Ez a terápiás hatás egyik valószínűsíthető magyarázata.
Evolúciós oldalról vizsgálva a hang fontosságát bizonyított, hogy az érzelmi központ kialakulásakor a madaraknál jelenik meg először, hogy a fiókáikat a hangjuk után is felismerik. Az előember esetében a fül, a hallás az, amely a túlélés szempontjából a legfontosabb. A hang által közölt információk megnyugtatóak, vagy ijesztőek, tehát hatnak az érzelemre Ez az egyik háttere annak, hogy a hang ilyen hatással van az emberre.
A másik, hogy az egyedfejlődésben -a méhen belül,- már a szedercsíra érzékeli a szívdobogást és az is kiderült, hogy a magzat négyméteres körzetben mindent hall. Ezek a korai hangélmények egy életre meghatározóak.
Az együtt zenélés katartikus élményt nyújt a hallgatónak és a zenélőnek, de csak akkor, ha a végrehajtók, -a zenélők,- teljesen egymásra tudnak hangolódni. A legtöbb problémás esetben a páciensek azért betegek, mert nem képesek a világgal összehangolódni, kapcsolatot teremteni. Terápiás foglalkozáson a szabad improvizációs gyakorlatnál olyan egyszerű hangszereket, eszközöket használnak, amelyekhez nem kell zenei előképzettség. Az első felhívás az együttzenélésre szinte sokkolja a résztvevőket. Ennek oka, hogy a zene kifejezés alatt a harmonikus zenei kifejezésformákat értjük. A tudati gát akadályozza az elindulást, de később ez oldódik és a résztvevők zenélni kezdenek. Egy darabig káosz uralkodik, majd ez lassan elhal. A továbblépés a terapeuta feladata. A másik esetben, -és ez a jobb,- az össze-visszaság lassan rendeződni kezd. A személyes élménnyel kapcsolatos beszámolók hűen tükrözik a paciensek állapotát és a terápia folyamatában pontos kép alkotható a beteg állapotának változásairól.
A terápiás munkát csoportban végzik. A zeneterápia nem fiziológiailag gyógyít, de ez nem is várható el tőle. Az orvostudomány egyre inkább hajlik arra, hogy nyíltan kimondja, a betegségeknek lelki okai vannak, azaz a betegségek valójában pszichoszomatikus betegségek. A test és a lélek nem választható élesen szét. A lelkiállapot befolyásolja a betegség meglétét és állapotát.
Természetesen a módszerrel többek között az autizmusban szenvedők állapota is befolyásolható. Az autista gyerekeknél a legfontosabb tulajdonság, hogy nem tudnak a másik emberrel kapcsolatot teremteni, nem tudnak a másik emberre figyelni. Az eredendő sérülést a zeneterápia nem gyógyítja, de tapasztalatot ad a sérültnek arról, hogy ő is képes valamilyen szinten ráhangolódni a másikra. Az élmény közvetlen hatása nehezen lemérhető, de hosszútávon bizonyítható a pozitív változás. Javul az állapota, jobban képes a környezetével együtt lenni, az őt körülvevők számára elviselhetőbbé válik.
A zeneterápia kiválóan alkalmazható a függőbetegek (alkohol, drog) gyógyításában is. Külföldön olyan szélsőséges esetekben is használják, mint a fájdalom könnyebb elviselése, rehabilitáció esetén, vagy a haldoklási folyamat megkönnyítése.
A foglalkozásokon nem csak improvizálás, hanem kommunikációs gyakorlatok végzése is történik, ami mindig más és más. Ez a terapeutától rendkívüli felkészülést, rugalmasságot, szigorú koncepciót igényel, mert a foglalkozás lefolyását túlnyomóan a résztvevők pillanatnyi állapota és reakciója határozza meg.
Vajon bizonyítható-e egzakt módon is a zeneterápia jótékony hatása. A mérési módszerek kialakítása érdekében világszerte kísérletsorozatokat végeznek. Érdekes például az a kutatás, amellyel azt vizsgálják, hogy a zongora billentyű lenyomásának milyensége milyen hormonális változásokat eredményez. Mi történik akkor, ha keményebben, vagy lágyabban üt le egy billentyűt a zongorista. Egyre inkább keresik a választ arra, hogy a zene hogyan fejti ki hatását. A válaszok még közel sem teljesek. Mégis például Németországban a banktisztviselőknek javasolják, hogy hetente egy zeneterápiás foglalkozáson vegyenek részt, stresszoldás céljából.
A csoportban a résztvevők egymásra hangolódása, a kapott sikerélmény átélése, az a tapasztalat, hogy képes valamit csinálni, hogy képes tanulni a másiktól, hogy megvilágosodik számára egy összefüggés, hogy megengedi magának az együtt zenélés örömét, ezek összessége a zeneterápia hatásmechanizmusa, ezek a valódi ütőkártyák.
Volt egyszer a Pol-Beat
Egy kis eszmefuttatás • Közjáték • A zeneterápia • Volt egyszer a Pol-Beat • Argentín tangó • Írország tündérzenéje • A lélek hangja, az udu • Sarod • Az ír duda
Talán sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor ez a műfaj bejött Magyarországra és megteremtette az előadói, hallgatói bázisát. Népmozgalommá vált, hiszen a KISZ klubok és táborok komoly piacot jelentettek a dalokat előadó művészek számára. Olyan egyéniségek, akik ma ismert sztárok, járták az országot, és énekelték a dalokat, melyeknek népszerűsége az akkoriban hozzáférhető világslágerekével vetekedett. Nagy korszak volt, erről külön is regény lehetne írni, talán valakinek, akinek jó üzleti érzéke van, ötletet is adtam.
Túllépnék ezen a koron, melynek a mi szempontunkból óriási érdeme, hogy egy ország ifjúsága vásárolta tömegével az akusztikus gitárokat, és próbálta ujjait rendezgetni a húrokon, mígnem két akkorddal büszkén énekelhette a "Falu végén vályog viskó" kezdetű nótát. Virágkorát élték a versmegzenésítések és voltak, nem is kevesen, akik a saját dalszövegek mellett Bob Dylan dalait énekelték, fordították, hogy a "Paff a bűvös sárkány" -ról ne is beszéljek.
Mint minden, ez a korszak is véget ért. Az idő megy és mi is változunk. Azt gondolhatnánk, hogy ez a zenélés, hogy úgy mondjam az ilyen típusú kamarazenélés is elmúlt, de nem így van. A verséneklő hagyományokat híres zenekarok, és szólisták vitték tovább, a Pol-Beat neve Mai Dal, majd később Közéleti Dal lett, mely mára már nem is válik el túlságosan az egyszerűen csak elénekelt, a zenész által írt saját dalszövegtől.
Hogy hagyománnyá vált, arról különböző fesztiválok is tehettek. Ezek közül talán legnagyobb a Székesfehérváron megrendezett Fiatal Dalosok Országos Találkozója, amely közel 25 éven keresztül a közéleti dalosok és versmegzenésítők valóban országos megmérettetése, seregszemléje volt. Fénykorában a gálán fellépő produkciókat lemezen jelentették meg, színpadra állni csak területi selejtezőkön való megfelelés után lehetett és a rendezvényeket és versenyeket fizető, 200-250 fős közönség nézte végig. Olyan nevek kerültek ki, mint a Muszty-Dobay kettős, Dévényi Ádám, Nyeső Mária, a Vas-Bocskay duó, hogy csak néhányat említsek, de sorolhatnám még azok neveit, akik országos hírűek lettek. Én onnan ismerem Dinnyés Jóskát, Boros Lajost és számtalan más, nagy nevű személyiséget. De hát eltelt a 25 év és a vége felé már igen családias és szegényes, osztálytalálkozóhoz hasonlatos lett az FDT. Az idők szelének fújását figyelembe kellett venni, és a fehérvári szervezők úgy döntöttek, hogy véget vetnek a zenének.
Igen ám, de ilyen hosszú hagyomány kineveli a maga új, tenni akaró, fiatalokból álló rajongótáborát. És a rendszerváltás után hiába temették el a műfajt, (milyen műfajt is?) az adminisztratív intézkedések nem változtathatják meg az embereket, legfeljebb szabályozhatják őket. "Ha nincs pénz és támogatás, megcsináljuk anélkül." Ez lett a jelszó és Gödöllő művelődési háza befogadta a rendezvényt életre hívó Akusztika Alapítványt. Így három éve ismét van Dalostalálkozó. Nem olyan nagy, mint valamikor volt, ma már egy kicsit a dalok is másról szólnak, de van. És a miénk. Mindazoké, akik szeretik az akusztikus hangzásokat, a gitárt, a hegedűt, a furulyát, a vokális éneklést. Akik a verseket szívesen hallgatják zenei kísérettel, akiknek elegük van a gépekkel, nagyüzemileg gyártott slágerekből és meghittségre, emberközeli művészetre, tiszta érzésekre vágynak. Akik megőrizték annyira fiatalságukat, lendületüket, hogy tudnak lelkesedni valami olyanért, ami nem anyagi hasznot hoz, hanem a lélek épülését szolgálja, csak magunkkért van. Hogy lássuk, több dolog is van a világban, mint amit a felületes szemlélő az első pillanatban észrevesz, vagy amit a pénzzel manipulálva közvetítenek számára, miközben elhitetik vele, hogy csak az létezik. Egyszóval akik egy kicsit konzervatívak, legalábbis ami az értékítéletüket illeti.
A dal tehát megy tovább. De nem csak ezen a fórumon. A minap a kezembe került egy nem túl régi kiadvány, melyben dalok szövegeit írták le. Olyanokét, melyeket mindenki által ismertnek és énekelhetőnek találtak valamelyik egyetemen, és hogy valóban csoportosan énekelni lehessen, készítettek egy kis füzetkét. Lapozgattam az oldalakat, hogy vajon a ma bulijaiban, ha akad egy gitár, miket énekelnek a lányok és fiúk. Meglepve és kicsit engesztelődve láttam, hogy legalább a felében ugyan azok a dalok szerepelnek, mint amiket 25 évvel ezelőtt a tábortűznél ülve énekeltek az akkoriak. Mintha nem történt volna semmi. A műfaj kinevelte a maga sztárjait, akik örökzöld slágereket adtak egy más kor, más ideológia más felfogású fiatalságának. És ők, -az újak,- ugyan olyan lelkesen éneklik ezeket a dalokat. Mi pedig, ha közéjük kuporodunk, nosztalgiával, és kicsit szégyenlősen dúdolunk, miközben arra gondolunk, hogy "akkor valami mégiscsak történt".
Argentín tangó
Egy kis eszmefuttatás • Közjáték • A zeneterápia • Volt egyszer a Pol-Beat • Argentín tangó • Írország tündérzenéje • A lélek hangja, az udu • Sarod • Az ír duda
TV-s stúdió beszélgetéseim sorozatában vendégül láthattam a Che Tango együttes vezetőjét, Ernesto Arensont, aki Magyarországon az autentikus tangó rajongóinak és az elkötelezetlen érdeklődőknek közvetíti a tangó életérzését, az azt leképező zenei és tánckultúrát. Az alábbi írás a televíziós beszélgetés alapján készült.
Az olvasóban, akárcsak bennem, joggal és egyértelműen fogalmazódik meg a kérdés, mi is valójában a tangó. Darvas Gábor Zenei zseblexikonja a következőket írja a címszó alatt: Századunk elején Buenos Airesben feltűnt, mérsékelt 2/4 ütemű tánc, a habanera rokona. Pontozott és szinkópált ritmusa a modern tánczene állandó tényezőjévé vált. A műzenébe Albéniz, Hindemith, Krenek és Stravinsky (A katona története) vezette be.
A meghatározás, mint említettem, egy lexikonból való, melynek tárgyilagossága és tömörsége közel sem adhatja vissza a kérdésre adható válasz lényegét. A dolog ugyanis ennél sokkal bonyolultabb és izgalmasabb. A tangó maga a megközelíthetetlennek vélt titokzatosság és a mesés egzotikum, amelyben a csupa nagybetűvel írt ember életének apró történései tükröződnek. A tánc látványos, forró hangulatú, a zene tűzbe hoz és táncba visz. A továbbiak alapján joggal érhet vád, hogy egy zenei szaksajtóban miért írok a tangóval kapcsolatban másról is, nem csak a zenéről. Eleinte ez volt a célom, de amikor elkezdtem a témával foglalkozni rájöttem, hogy ha be szeretném mutatni a zenét, ha a valódi argentin tangóról akarok írni, akkor egyszerűen nem emelhetem ki a saját környezetéből, mert elvesziti a lényegét, a hitelességét. Önmagában ugyanis nem érthető, mert nem is létezik. Ha sikerül egyáltalán olyat írnom, ami Önt, kedves olvasó, érdekelheti a témával kapcsolatban, az csakis úgy lehetséges, ha a tangót komplex valaminek tekintem, minthogy az is.
Argentína egy emigránsokból álló ország, az eredeti, bennszülött lakosok száma valójában igen csekély. A XVIII. század végi emigrációs hullám csak előjele volt a XIX. század végén bekövetkezett valódi népvándorlásnak. A 30 -as évek közepéig 25 millió ember vándorolt be Európából Argentínába, főképp Olaszok, de emellett Németek, Japánok, Kínaiak, Arabok, Zsidók, Franciák és Spanyolok is. A más és más nyelvet beszélő, teljesen eltérő szokások szerint élő emberek jórészt a városokban telepedtek le. Ezért van az, hogy Argentínában a lakosság nyolcvan százaléka városokban lakó. A betelepülőket bérházakban szállásolták el. ahol egy lakás csupán egy szobából állt. Egy-egy szobában egy-egy család élt, olyan közelségben egymáshoz, amely óhatatlanul is közösséggé kovácsolta az embereket. A minden családban felmerülő hasonló problémák, a munkanélküliség, vagy éppen a kevés fizetés pedig még csak erősítette az összetartozást, az egymásra utaltság érzését. A tangó ezeknek az embereknek a közös nyelveként, mintegy a mindenki számára érthető kifejezési eszközként jött létre. Összehozta a különböző kultúrákat, egységes viselkedési formát teremtett, a zene és a tánc nyelvtől független eszközeivel a gondolatok közvetítésének eszperantói feladatát vállalta fel.
Hogyan is írhatnám le, hogyan is magyarázhatnám meg ezek után, hogy mi is a tangó? Hiszen az előbbiekből látható, hogy a tárgyilagos megközelítés csak olyan suta magyarázatokat szülhet, mintha azt próbálnám elmondani valakinek, hogy miért szép a balatoni naplemente.
A tangó egyszerre konkrét zenei és tánc forma. Zeneileg élvezetet nyújt, de vigyázat, nem egy szórakozási forma.
Egy életmód, cselekvések, viselkedések, attitűdök rendszere.
Az ember mély érzelmeit jeleníti meg. Őszintén beszél a szerelemről, a gyűlöletről, egyáltalán az emberi szenvedélyről. A tangó mindennek a kifejezésformája.
A tangó, mint tánc egy életforma megnyilvánulása. A táncban nem illik mosolyogni, a férfinek nem illik beszélni a nővel tánc közben. Ez egy szigorú szabályok szerinti ceremónia.
A tangó egy hitvallás, amiben feloldódik az ember. A népi városi kultúra része, népi még akkor is, ha a dalok és táncok szerzője ismert, mert mindenki úgy énekeli, ahogyan kedve van. Tükrözi az argentin ember életét, az argentin történelmet és mint tipikusan városi műfaj, egyben a városi ember életét is.
A tangó érzésnek szerves, elválaszthatatlan része a mese. A tangóban soha nem az állapot a fontos, mint a keleti zenéknél, hanem az esemény, annak kezdete, történése és vége. A tangóra méltán mondják, hogy egy háromperces, teljes opera. A történetet a zene, a szöveg és a koreográfia meséli el. A tangót lehet imádni, vagy gyűlölni, csak egyetlen dolgot nem lehet. Közömbösnek lenni iránta.
Ezek után az olvasóban, akárcsak bennem, joggal fogalmazódik meg a kérdés, mi is valójában a tangó…