Csendben ülök egy jeltelen vonaton.
Egy kupéban egyedül utazom,
fejem a támlához ér lágyan, -
ez az az út, amit úgy vártam.

Az ablakon túl fürgén szalad a táj.
A szélben a mezők édes illata száll.
Szemem előtt egy kép lebeg:
megyek az úton, egyre csak megyek.

Honnan jövök és hol vagyok?
Választ kitől kaphatok?
Megy az idő és én csak
utazom…

Egyszercsak kívül a vonaton,
itt lebegek, itt a túloldalon.
Nézem az üvegen át,
a vonatba zárt, furcsa kis figurát.

Visszanéz és hirtelen rájövünk,
Hogy itt is, ott is az üvegnek ütközünk.
Bent zakatolnak a nappalok,
De éjszaka idekint szárnyalhatok.

Hol az az állomás, végállomás?
Ez az utazás csupán egy látomás,
ahol adott az irány, az útvonal, s a cél,
de a pályaudvaron erről senki nem beszélt
nekem…