Körülöttünk újra élni kezd most minden.
Önmagunkon kívül semmi kincsünk nincsen.
Úszva titkos neszek közt vad táncba kezdünk,
nekem te és neked én, -mezítelen a testünk.

Ne félj a sötétben, ez még nem a halál,
a halál -ha akar,- úgyis ránk talál.
Ez a dobogás csak a szívünk dobogása,
a vágy utáni gondolat égni akarása.

Várj még! Ez a pillanat vissza úgyse tér,
most minden tiszta és minden hófehér.
A világ összedőlhet, az sem érdekel,
már nem is vagyok és te sem létezel,

csak ez a tánc. Ez a féktelen mozdulat,
mikor a megfeszült kötél lassan elszakad,
az érintés, -összesimul a kezünk,-
és a végtelenség, amíg némán szeretkezünk...