Szöveg: Sólyom Tamás

Könnyű álom volt,...
egy furcsa jelmezbál...
És a krinolin, mint a hűs eső,
ha lágyan átölel...

Kihalt úton jártam...
félénk lámpasor...
És a házak közt harangszó gurult,
huncut kisgyerek...

Aztán hozzám értél...
szikrát szórt az ég...
Hulló csillagok, némán lépkedünk,
kéz a kézben...

Aztán jött a reggel,
s az álom véget ért.
Most értem igazán, mit jelent a szó,
s az hogy velem...
Ez a védtelen, végtelen szerelem.