Szöveg: Sólyom Tamás

Hello darkness, my old friend!
Most értem csak, hogy mit jelent,
hogy újra itt vagy és én álmodom,
lehúnyt szemmel, némán hallgatom,
ahogy dalol, ahogy zenét ír
a szél, az esti szél.
Dobog a szív a csendben.

És lassan mozdul már a kép:
egy árnyék fázósan kilép.
Vakító lámpa, színes flitterek,
köd rajzolt glóriákat képzelek
és a lábnyomok
-sok fázós koppanás, koppanás.
Dobog a szív a csendben.

És mint egy égi látomás,
százezer izzó szemparázs.
Minden mondat könnyen érthető,
nem kell hang, és nem kell hangerő,
olyan tisztán cseng,
ha szólnak az angyalok, az angyalok.
Dobog a szív a csendben.

És aztán pendül már a szál,
az óra körbe-körbe jár.
Tönkre zúzza ezt az éjszakát,
fáradt torkom féltve felkiállt,
de a kiálltásom koppanó eső...
Dobog, mint a szív a csendben.

Minden arc a földre néz,
imára kulcsol már a kéz.
Halvány pókfonál, mely összeáll,
sápadt ujjakból font fénysugár
és a fény fürge jeleket karcol,
üzen a templomok homlokán.
Dobog a szív a csendben.