Ha az árnyékom köszönés nélkül végleg elhagyott,
ha lépéseim nem rajzolnak süppedt lábnyomot,
ha tükörbe nézek, s azt látom, hogy nem vagyok jelen,
mert őt, aki onnan rám figyel, őt nem ismerem,

akkor csillagok között, vagy a felhők felett,
Mesevilágba hajszol a képzelet.
Ilyenkor messze indulok, száll a csónakom.
Az Óperencián utazom.

Ha számon kérik a bűnömet, amit nem követtem el,
ha kérdésemre nem figyelnek, senki nem felel,
ha kiáltásom ellenére túl csendes vagyok,
ha hamis a húr a gitáron, amit A -ra hangolok,

akkor álmodozni kell, hogy könnyű legyek,
mikor Csodaországba röpít a képzelet.
Ilyenkor varázs szőnyegen, vagy tündérszárnyakon
az Üveghegyen túl utazom.

Titok. Kérlek ne mondd el senkinek,
de van egy hely, ahova olyankor megyek,
ha ketté szakad a szál...,
ha nincs nagyobb pohár...,
s ha úgy érzem, hogy nem hiányzom már...