Szöveg: Szűcs József - Sólyom Tamás

Magamról csak annyit, hogy az évek múltak,
Mégsem volt soha semmi jóban részem,
Könnyen befont egy-két ígéret és hazugság.
Elhittem mind, hisz az ember mindig annak él,
Mit az álmaiban lát.

Mikor elhagytam az otthonom,
nem voltam semmi több,
Csak egy útra lépő ember,
Ki a vonatsínek mentén lassan kóborol.
Hajlékom csak egy pince volt a
nyomornegyed piszkos rejtekén,
Hol az utcákról még a napfény is elvonul.

Aztán munka után mentem, körbe néztem mindenütt,
De sehol nem várt jó ajánlat,
Csak a Hetedik Avenue pillangói intettek.
Bevallhatom, hogy volt idő, mikor magányomra
Csak ők tudtak vigaszt.

Lassan megfogom a holmimat és útnak indulok.
Viszlát nyüzsgő, furcsa város!
New York gonosz tele többé engem nem fagyaszt.
Itt a vége. Gyerünk haza.

A tisztáson egy görnyedt hátú bokszoló pihen
És az emlékében őrzi az összes kesztyűt,
ami a földre küldte,
Míg fel nem kiálltott, leküzdve a szégyenét:
Látom már, ez vesztes menet,
De a java még hátra van.
A java még hátra van.